E-mail cím:
 
 
Jelszó:
 
 

Megvan a bronzérem: Szeged Beton-FTC 7-5

május 17.

Az újszegedi sportuszodában ma megszerezhette a bronzérmet a Szeged Beton ob I-es vízilabdacsapata – de az ellenfél, a Ferencváros is. A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása ugyanis 1:1 volt. Az első találkozót hazai környezetben könnyen nyerő Szeged, a második meccsen, szerdán már győztes találkozót engedett elúszni, és végül ötméteresekkel kikapott.
A szegedi mérkőzésen mindenképpen el kellett dőlnie a harmadik hely sorsának, és annak is, hogy a Vasas és az Eger mellett – a két együttes játssza a döntőt –, melyik magyar csapat indulhat még az Euroligában.
A nagy tét miatt mindkét gárda óvatosan játszott, pozíció harcot láthattunk, és csak a biztos helyzetekben lőttek a játékosok. Az első gólt, az ex-szegedi, Weszelovszky révén a Ferencváros szerezte, amit Vindisch gyorsan kiegyenlített. A két gól között Máthé orrba vágta Komlósit, a szegedi játékosnak eltörte az orra, a játékvezetők mégis úgy értékelték, hogy a hazai pólós volt a szabálytalan és kiállították. Máthé figyelmeztetés nélkül megúszta.
A második negyedben mindössze egy találat esett, Vindisch szép góljával megszerezte a félidőben a vezetést a Szeged Beton.
A nagy pihenő után a harmadik percben remek támadást vezetett a Szeged Beton, Vindisch átadásból Török kapásgólt lőtt. A válasz nem sokáig váratott magára, előnyből Tóth szépített a következő támadásból, 3-2. Sőt, hamarosan Weszelovszky egyenlített. Még a negyed vége előtt Török újabb gólt szerzett és ezzel előnyhöz juttatta együttesét. Steinmetz ismét életben tartotta a vendég reményeket, de a következő két percet parádésan fejezte be a Szeged Beton. Először Török, majd Molnár bombagóljának tapsolhatott a közönség. Három perccel a találkozó vége előtt két góllal vezetett Kásás Zoltán együttese. A gyönyörnek még nem volt vége, hiszen a fantasztikusan pólózó Török Béla újabb remek góllal kápráztatta el a szurkolókat, 7-4. A Fradi ugyan még lőtt egy gólt, de ezzel már sokat nem ért el, a Szeged Beton megnyerte a találkozót és ezzel megszerezte a bronzérmet.

 

Forrás: http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/05/szeged-beton-%E2%80%93-ftc-online-kozvetites-18-00-oratol/

1. ZF-Eger 20 80 52
2. TEVA-VasasPlaket 20 147 49
3. Szeged Beton 20 65 45
4. FTC Fisher Klíma 20 27 40
5. Domino Honvéd 20 54 38
6. Szolnok F-K 20 18 31
7. BVSC-Zugló-Atlantis Casino 20 -58 22
8. UNIQA-UTE 20 -71 16
9. Pécsi Vízmű PVSK 20 -65 12
10. OSC 20 -86 11
11. Szentesi VK 20 -111 4

fisher_logo_custom

col_logo_custom_120

subway-contour_custom

vitalade_logo_custom